Fantasy Besztlíg public
[search 0]
More

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Túl vagyunk egy nem túl érdekes fordulón, ahol a pontok gyűjtése is elég nehezen jött össze. Téma így is van bőven, mivel most is kaptunk jó pár érdekes kérdést a Discord-os társaságtól. A podcast legvégén pedig ötleteltünk, hogy milyen módosításokat tervezünk a következő pár fordulóban. Tartalom: Hétvégi fordulónk (0:00) Bamford (3:21) Zaha (9:29)…
 
Az előző maratoni adás után most egy rövidebb adást terveztünk, de olyan jó kérdéseket tettetek fel Discordon, hogy megint hosszabbra sikerült, mint azt előre gondoltuk. Az adás elején beszélgettünk a sok gólos döntetlenekről, melyek fordulatos, látványos meccset hoztak. Itt felmerült, hogy melyik csapatnak rosszabb a védelme, Chelsea vagy Soton. T…
 
A 4. fordulós mészárlások után nem igazán tértünk még magunkhoz, így jó ötletnek tartottuk, hogy megint meghívjuk Dévet az adásba. A podcast nagy részében átbeszéltük mind a 20 csapat jelenlegi helyzetét, valamint hogy mire számítunk tőlük a következő fordulókban, Elég maratoni adásra sikeredett, így mindenképp szeretnénk visszajelzést kapni, hogy …
 
A múlt heti pontáradat után most egy kicsit visszafogottabb lett ez a forduló. Egy kevés pontos forduló után nagyon mélyre tudnak jutni az FPL játékosok, de mi megpróbálunk mindenkit biztatni, hogy ez egy nagyon hosszú verseny, ahol lesznek hullámvölgyek. Tartalom: City - Leicester (5:45) Brighton - United (13:40) WBA - Chelsea (22:57) Spurs - Cast…
 
Nem igazán értjük mi sem azt, hogy mi volt ez a forduló, de így is nagyon sokat beszéltünk. Nagyon köszönjük a hallgatóinknak, hogy ilyen sok kérdést tettek fel, sőt az egyik kérdés az Aston Villaról szólt, amit nagyon imádtunk. :) A podcast elején beszéltünk a megdöbbentő liverpooli igazolásról, de persze Gareth Bale sem maradhatott ki. Kiválaszto…
 
Na végre elkezdődött ez a szezon is. Nagyon sok mindent összeszedtünk ebben az adásban, kezdve azzal, hogy milyen király társaság jött össze a Discord szerveren. (A szerver itt elérhető: https://discord.gg/asNsueq ) Az adás első felében az 1. forduló összes meccsét átbeszéltük és megemlítettük az észrevételeinket. Fulham - Arsenal (5:30); Palace - …
 
Elérkezett az utolsó Pre-Season adás, ami azt jelenti, hogy nem sokára itt az első forduló. E jeles alkalomból meghívtuk az adásba az ország legjobb FPL játékosát, Nagy Dávidot (Dév). Nagyon jó volt vele beszélgetni és sok tanulságos gondolatot osztott meg, nem csak a kezdők számára. Az adásban nagyjából ismertetjük a csapatainkat, de itt egy link,…
 
Végül megérkezett a prémium játékosokkal foglalkozó adásunk, ahol a Premier League legjobb játékosaiból ajánljuk, azt a pár igazán kiemelkedőt. A szokásunkhoz híven elég sok jóslatba bocsátkozunk, ami nem a csapatok ellen/mellett szól, csak elmondjuk a megérzéseinket, amik néha be szoktak válni. Az árkategóriák: Kapus: 5.5 - 6.0 Védő: 6.0 - 7.5 (6:…
 
Haladtunk tovább a közép árkategóriás játékosokra, ahol már nagyon sok személyes kedvenccel találkoztunk. Egy kis nézeteltérés alakult ki a Sheffield United védőkkel, hogy megérik-e azt a plusz 0.5-t a szélső védők, de nem hagyhattuk ki Zahat sem a vitatémákból. Az árkategóriák: kapus: 5.0 védő: 5.0 - 5.5 (9:14) középpályás: 6.0 - 8.5 (21:07) csatá…
 
Folytatjuk a 20/21-es FPL szezonra a felkészülést, még pedig az olcsó játékosokkal, akik nagyon fontosak egy jó Fantasy csapatban. Az árkategóriák: kapus és védő: 4.0 - 4.5 középpályás: 4.5 - 5.5 (32:00) csatár: 4.5 - 6.5 (50:00) Az árkategóriát mi határoztuk meg, mivel efelett már más minőségű játékosokat találunk. Nem sokára jövünk a közép árkate…
 
A három újonccal kezdjük meg a felkészülésünket a 20/21-es FPL szezonra. Ha kíváncsiak vagytok, hogy mire számíthatunk a feljutóktól és kikre érdemes odafigyelni, akkor tartsatok velünk! Leeds United (9:19) West Bromwich Albion (34:47) Fulham (53:35) Fantasy ligánk kódja: yplhyp Discord: https://discord.gg/3wsFDDV Enjoy!…
 
Az adás elején, azért kicsit beszélünk a zárófordulóról, de nem visszük túlzásba. Levi elmondja, hogy miként végzett a top10K-ban vagy inkább min javíthatna a következő szezonban. Az adás első felének főtémája, hogy Máténak milyen hibái voltak a szezon folyamán és ezek hasznos tanácsok lehetnek bármely FPL játékos számára. A podcast második felében…
 
Kicsit horror filmesre sikeredett a címünk, de remélem inkább akció dús lesz a következő forduló. Miután megbeszéltük az előző hetet, már rögtön el is kezdtük az előre tekintést az utolsó fordulóra. Természetesen érintettünk jó pár előző heti eseményt, hogy például Danny Ings miért nem tud tizenegyest lőni. A legtöbbet természetesen a City - Norwic…
 
A 36+. forduló nem sikerült túl jól nekünk, de ezzel azt gondolom, hogy sokatokkal osztozunk. A podcast első felében megbeszéltük, hogy miért gyenge a City a Bournemouth ellen, valamint miért csak 1 gól született a Chelsea meccsén. Most kicsit megemlítettük a Spurst, mivel Harry Kane duplázott. A podcast második felében (19:54), pedig átbeszéltük a…
 
Beszéltünk a hétvége két nagy hőséről: Antonio és Sterling. Továbbá súlyos vereségeket szenvedtek jónak hitt csapatok (Chelsea, Leicester, Everton) és megtippeltük, hogy melyik csapat tud majd javítani a formáján a maradék három meccsen. Tartalom: Gondolatok a hétvégéről: Antonio, Sterling, Chelsea, Everton, Leicester (0:00) Free Hit (28:07) Vardy/…
 
Rövidebb adást terveztünk, de ez most nem annyira sikerült. Sokat beszéltünk a megmaradt chip-ekről, azaz arról, hogy a Free Hit-et szerintünk mikor lesz érdemes elhasználni. Természetesen szó esett a hétvégi meccsek furcsa eseményeiről is. Tartalom: Greenwood mennyire jó? (14:01) Mi legyen veled Jimenez? (18:22) Ki lesz a gólkirály? (23:20) Salah/…
 
Nem a mi hétvégénk volt eddig, de még itt van a Spurs - Everton meccs. A podcast elején megbeszéltük, hogy az eddig eltelt karantén utáni 4 fordulóból miket tanultunk és milyen hibákat követtünk el. Tartalom: Kell a 3 United támadó az 5 gól után? (07:22) Cserélgessük a top játékosokat a Bournemouth ellen? (11:07) Soucek a cseh Fellaini? (14:47) Wil…
 
Hol vagytok csatárok? Tényleg Danny Ings most a legjobb csatár opció? És vajon sikerül neki a gólkirályi cím vagy Aubameyanggal még számolhatunk? Többek közt ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat. Tartalom: City támadó játékos KdB mellé (8:11) Mit csináljunk Mané-val és Salah-val? (15:02) Kell 3 United támadó? (19:56) Pulisic és/vagy Willian (24:…
 
Fáradt PL, fáradt fordulókkal, fáradt csapatokkal, fáradt játékosok fáradt meccseken fáradt gólokkal és egy fáradt poddal. ~24 órán belül kezdődik a GW32+, nincs megállás! Mai adásban: Free Hit a Gameweek 32+ban? (9:03) Kötelező Martial és mennyire jó Greenwood? (18:46) Salah vagy Mané? Esetleg mindkettő? Egyik sem? (28:03) Miért választja valaki S…
 
Az adás elején kicsit átbeszéltük a csapatainkat és az is kiderül, hogy miért nincs benne egyikünknél sem az Aston Villa kezdőcsatárnak gondolt, Samatta. A podcast nagy részében a Redditről és a Twitterről kigyűjtött, legfontosabb kérdéseken megyünk végig. Free Hit vagy Wildcard, esetleg egyik sem? (03:47) Mi legyen veletek, dupla fordulós játékoso…
 
A második adásunk elején beszélgettünk a Chip felhasználási stratégiákról, figyelembe véve az összes lehetséges kimenetelt. A podcast hátralévő részében átbeszéltük mind a 20 csapatot és megemlítettük azokat a játékosokat, akiket figyelembe kell venni a megmaradt fordulókban. Arsenal (7:00) Aston Villa (13:38) Bournemouth (18:43) Brighton (22:22) B…
 
Loading …

Quick Reference Guide

Copyright 2020 | Sitemap | Privacy Policy | Terms of Service
Google login Twitter login Classic login