Kristin Andree public
[search 0]
More
Download the App!
show episodes
 
Loading …
show series
 
Keller András Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima-díjas magyar hegedűművész, karmester, érdemes művész, a Keller Quartet alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója mesél saját útjáról. Gyerekként többféle sportágban jeleskedett, aztán egy betegség miatt ágyba kényszerült. Ekkor hallgatta édesapja lemezgyűjteményét hallgatta, és közben végl…
  continue reading
 
Kökény Attila és Rakonczai Viktor a pontjókor! vendégei, akiknek közös sorsuk és egyben első találkozásuk 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szólólemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. Albumának címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette, ahogy több tucat egyéb hazai slágert is. Egy évtizeddel később…
  continue reading
 
Az életünk dolgaiba pedig itt lesz Urbán Marcell, a Budai Magánzeneiskola alapítója és igazgatója, akivel beszélgetünk a BMZ elmúlt tíz évéről és eredményeiről, valamint a Kiscelli Fesztről (https://www.facebook.com/events/365074629863286), amely egy egynapos kulturális rendezvénnyel kedveskedik a zenét pártoló családoknak, barátoknak. A feszt lény…
  continue reading
 
Kriston Andrea, a Kriston Intim torna megálmodója, létrehozója jön az életünk dolgaiba, aki 38 éve foglalkozik nők és férfiak magukhoz és az intimitáshoz fűződő viszonyuk fejlesztésével mind fizikai, mind pedig lelki értelemben. Idén először szerveznek nyári tábort, ahol több napon keresztül változatos programokkal, a személyre szabott gyakorlással…
  continue reading
 
Dr. Pazsa Kornélia, a szolnoki Stella Nelly lakásbutik és webshop tulajdonosa közel öt évvel ezelőtt hagyta el a jogász pályát, hogy álmait megvalósítsa. Akkoriban hozta létre a lakásbutikot Szolnokon, ami a mai napig egyedülálló. A karrierváltásról, stílustanácsadásról, a színek viseléséről is beszélgetünk, na meg arról, hogyan lehetünk praktikusa…
  continue reading
 
Kecskés Karina színésznő a nap embere, akivel az előttünk álló időszakról beszélgetünk. A héten Kőszegen játszik, méghozzá a várszínházban, a Hyppolit, a lakájban, július közepétől pedig Kapolcson lehet vele találkozni. A Kultúrtér elnevezésű udvarban egy nyugis oázis megteremtése a cél, a régi idők Kapolcsa életérzés idézése, ahol Karina minden na…
  continue reading
 
Boglacsik Tímea párkapcsolati erőszak- és emberkereskedelem-szakértő jön az életünk dolgaiba, akivel egy a közelmúltban a Drogkutató Intézet által rendezett esemény kapcsán beszélgetünk. A kapcsolati erőszak, a kizsákmányolás, legyen az szexuális célú (prostitúció) vagy munkaerő típusú, ill. az ehhez kapcsolódó emberkereskedelem sajnos élő, valós p…
  continue reading
 
Boros Mátyás képzőművész, grafikus a nap embere, akivel saját útjáról beszélgetünk, és arról, hogyan látja a világot, és a művészetében milyen eszközökkel reagál arra, ami körülveszi. Néhány éve hirtelen lépett fel nála egy olyan szembetegség, amelynek következtében majdnem elvesztette a látását, több műtéten esett át, és el kellett gondolkodnia az…
  continue reading
 
Lázár Zsófia író a pontjókor! vendége, aki néhány évvel ezelőtt Indonéziába ment, Balin találta meg élete párját, így ott is maradt. Nemrég azonban Magyarországon járt, mert megjelent Ne vedd el tőlem az eget című könyve, amiben saját történeteket tár az olvasó elé, amelyek a gyerekkorral, családi nehézségekkel, szülők elvesztésével, magánnyal, önm…
  continue reading
 
Dr. Mangó Gabriella természetgyógyász és háziorvos a mai pontjókor! vendége, akivel a saját sorsáról, majd hivatásáról és annak különböző állomásairól beszélgetünk. Mondhatjuk, hogy komoly nehézségekkel indult az életben: koraszülöttsége okán több egészségügyi kihívással is szembe kellett néznie, és ez a későbbiekben is okozott lelki problémákat. S…
  continue reading
 
Gyarmati Rita tanácsadó szakpszichológus jön az életünk dolgaiba, témánk ezúttal a nyári szabadság előtti és utáni hajtás és annak következményei. Ugye ismerős a szitu, amikor félholtan indulunk vakációra, és kell pár nap, míg valóban "megérkezünk", aztán a visszatérés után meg jön a teljesen kiégett állapot? Nem lesz nagy megfejtés: tudatosság, te…
  continue reading
 
Pécsi Balázs luxusszakértő, szerkesztő-újságíró a nap embere, aki nemrég megjelent önfejlesztő könyvében ír életstílusról, etikettről és a siker mibenlétéről. Több mint tizenöt éve dolgozik a médiában, különböző életmódmagazinoknál töltött be rovatvezetői, szerkesztői, művészeti vezetői, főszerkesztő-helyettesi és főszerkesztői pozíciókat. Kiemelt …
  continue reading
 
Borbély Mátyás zenész, zeneszerző jön az életünk dolgaiba, hogy együttese, a Mr. Moodburn világáról beszélgessünk. Zenéjük fúziót képez a jazz, a rock és különböző filmzenés ihletettségű műfajok között, dalaikban egyszerre találkoznak megkomponált és improvizált elemek, lebilincselő atmoszférák, spontaneitás és őrült szólózás. Minden számunkhoz kif…
  continue reading
 
Horváth Mónika színésznő a nap embere, akit július 6-án a Margitszigeti Szabadtéri Színház Evitájának címszerepében láthatunk. A musical egy páratlan élet és egy kivételes karrier igaz történetét meséli el, monumentális képekkel és hatalmas zenei élménnyel. A darab 1980-as első magyarországi bemutatója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt, idé…
  continue reading
 
W. Barna Erika kézíráskutató, grafoterapeuta, pályaválasztási szakértő a pontjókor! vendége, amelynek első órájában arról mesél, hogy annak idején a tanári pályája során hogyan figyelte a tanítványainak írását, annak változásait, és miért kezdte érdekelni, hogy mindez mit hordoz magában. Ám volt idő, amikor politikai okokból nem lehetett kutatni a …
  continue reading
 
Gáspár Zsófi, az Óbudai Kutyás Egyesület elnöke és Király Péter állatorvos jön az életünk dolgaiba, hogy a felelős kutyatartásról beszélgessünk, melynek a tikkasztó és hosszan tartó hőség idején olyan szabályai is vannak, amelyekre külön figyelemmel kell lennünk!By radiocafé
  continue reading
 
Dr. Baracsi Katalin internetjogász a nap embere, aki az országhatáron belül és kívül is tart internetbiztonság témájú foglalkozásokat, interaktív tréningeket óvodás korú gyermekektől egyetemistákig. Szülők, pedagógusok, szakemberek számára hozza közelebb a digitális világ mindennapjait, és teszi őket magabiztossá, hogy a környezetükben is tovább tu…
  continue reading
 
Götz Nándor, a Zenélő Budapest művészeti vezetője, klarinét- és szaxofonművész, zeneszerző jön az életünk dolgaiba. 2024-ben a Zenélő Budapest 10. jubileumi évadát július 3-tól rendezik meg, ahol ingyenes koncertekkel várnak mindenkit a város kultikus, szabadtéri helyszínein. Részletek az adásban.By radiocafé
  continue reading
 
Papp Luca integrál szemléletű önismereti konzulens a nap embere, aki megvilágítja, hogy mit is jelent az integrál szemlélet, és akivel az önismeret fontosságáról beszélgetünk. Ez lehet ugyanis a fejlődésünk kulcsa. Az önismeret útján haladva megszabadulhatunk a megrekedtségeinktől és attól, hogy az önkorlátozó hiedelmeink elzárjanak minket a saját …
  continue reading
 
Kecső Zoltán "újbeszéd tréner" kicsi gyerekkorától kezdve szenvedett a dadogástól. Világosan emlékszik azokra az érzelmi nehézségekre, amelyek óvodás korában érték, és arra is, hogy nehezen nyílt meg, inkább félt a társaságtól, minthogy kereste volna azt. Sok helyről kért segítséget, de többnyire kudarcba fulladtak a próbálkozásai, egészen addig, a…
  continue reading
 
Venyige Sándor, a Veres1 Színház alapítója és vezetője jön az életünk dolgaiba, hogy a Mézesvölgyi nyári színházi fesztiválról beszélgessünk, amely nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit, és ami az 1900 férőhelyes nézőterével és sokrétű programjával a legnagyobb szabadtéri fesztiválok közé írta be magát. Három nagykoncerttel és hét színház sikerdar…
  continue reading
 
Mitter Anna Róza a nap embere. A Mittersisters az első olyan hazai design márka, mely alapítása óta bőrműves élmény-workshopok szervezésével foglalkozik. A projekt szíve-lelke, sugárzó, pozitív személyisége Róza, aki a MOME elvégzése után szinte azonnal ebbe, az akkor még teljesen új irányba vágott bele alapítótársaival. A workshopok állandó vezető…
  continue reading
 
Gyarmati Rita tanácsadó szakpszichológus jön az életünk dolgaiba, témánk a karrierváltás. rohanó világunkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy szakma változik, és csakis továbbképzéssel, esetleg egy új terület kitanulásával tudunk a későbbiekben boldogulni. ez azonban nem könnyű, és szükség lehet a környezet vagy egy segítő szakember támogatásá…
  continue reading
 
Oláh Viktória a nap embere, aki egy nagy nemzetközi cég különleges ingyenes kiállításának szervezésében vett részt. A World Unseen (https://www.facebook.com/events/1137745087444511/) a londoni premier után több városban látogatható, köztük udapesten is, az Óbudai Múzeumban, a Goldberger Textilipari Gyűjtemény épületében június 21. és július 7. közö…
  continue reading
 
Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója jön az életünk dolgaiba, hogy arról meséljen, hogy a Művészetek Völgye idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein (https://tinyurl.com/muveszetekvolgy…
  continue reading
 
Benkő Fruzsina, az InDaHouse Egyesület alapítója a nap embere, aki önkéntes társaival együtt borsodi cigány gyerekeket fejleszt és tanít, ezzel esélyt teremtve nekik arra, hogy hozzáférjenek a képességeikhez, szakmát tanuljanak, megvalósíthassák az álmaikat, és méltó körülmények között élhessék az életüket. Családjával Borsodba költözött, így részt…
  continue reading
 
Június 30-án ismét az energiatakarékosság és a fenntartható közlekedés iránti elkötelezettség jegyében szervezik meg a VI. Budapesti Rollerbike Felvonulást (https://www.facebook.com/events/439873398936011). Ujvári Péter, az esemény ötletgazdája jön az életünk dolgaiba, hogy meséljen arról, hogy a cél a mikromobilok és az alternatív közlekedés népsz…
  continue reading
 
Kisari Károly, a Mentorállás Program (https://www.downegyesulet.hu/programok/eletpalya/mentorallas) megálmodója a nap embere, aki érintett szülőként maga is megtapasztalta az elmúlt 23 évben, milyen nehézségekkel kell megküzdeni egy fogyatékkal élő gyermek nevelésének különböző életszakaszaiban. A Mentorállás Program azzal a céllal jött létre, hogy…
  continue reading
 
Vásárhelyi Orsolya, a Corvinus Egyetem adattudománnyal foglalkozó kutatója jön az életünk dolgaiba. A CEU Demokrácia Intézet konferenciájának egyik témája volt, hogy a generatív AI technológia fejlődése egyik napról a másikra drasztikus hatást gyakorolt szinte mindenre, beleértve a munkaerőpiacot és a tőzsdéket is, rávilágított a dezinformáció töme…
  continue reading
 
Szilvásy Zsuzsanna szakmáját tekintve építő- és vízépítőmérnök. Második fia, a huszonhat éves Simi autista. Zsuzsanna húsz éve dolgozik az autizmus területén, Simi diagnózisát követően a Birminghami Egyetem autizmus szakán szerzett szakértői diplomát, majd az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tanult. Az Autisták Országos Szövetségénél elősz…
  continue reading
 
Bozori Gabriella okleveles gyógypedagógus-lovasterapeuta, a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány ügyvezető alelnöke jön az életünk dolgaiba. a rendezvény holnap kezdődik és június 22-ig tart a 18. Lovasterápiás Világkonferencia (https://www.facebook.com/events/1395074621100995/), amit a szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségéve…
  continue reading
 
Varró Gabriella PR és kommunikációs szakember a nap embere, akinek köszönhetően az elmúlt évek alatt sok nehéz sorsú gyerek és család története kerülhetett a nagyközönség elé, és akinek köszönhetően helyet kaptak a mindennapokban olyan témák, mint állami gondozásban élők lehetőségei a továbbtanulásra, a rájuk leselkedő veszélyek vagy éppen az őket …
  continue reading
 
Hepp Gréta prevenciós és rehabilitációs tréner a nap embere, akinek célja, hogy abban segítse a sportolni vágyókat, hogy személyre szabottan, együtt találják meg a megfelelő mozgásformát, ami fitten tart, és amiben fejlődni lehet, mindeközben pedig megelőzze a különböző sérüléseket, illetve segítsen a sérültek biztonságos és gyors felépülésében. Mo…
  continue reading
 
Nagy Lívia intimitás és szexualitás szomatikus konzulens a pontjókor! vendége, aki mesél önismereti útjáról, melynek több állomása is volt, és melynek során megtanulta a testben mélyen tárolt érzelmi blokkok feloldását. Sokszor élt meg örömtelenséget és szenvedést, de nem fogadta el, hogy így kell telnie az életnek. Folyamatos kutatással és képzéss…
  continue reading
 
Bőhm Kornél kommunikációs szakértő, a radiocafé krízisek és pofonok című műsorának műsorvezetője a nap embere. fő szakterületei a kríziskommunikáció, a hírnévmenedzsment, a személyes márkaépítés. Hazai és nemzetközi szinten publikál és előad, műsorában pedig szó esik kommunikációról, manipulációról, rációról. ma délelőtt pedig őt magát ismerhetjük …
  continue reading
 
Csányi Bettina kutyakiképző, rehabilitációs tréner, kutyakozmetikus, a Kék Mancs Online Kutyaiskola alapítója jön az életünk dolgaiba, hogy egy különleges eseményről beszélgessünk. Június 16-án rendezik a Fogyatékkal Élő Kutyák Országos Találkozóját (https://www.facebook.com/events/972570537618142), ahol lehetőség lesz konzultálni az állatorvossal,…
  continue reading
 
Antal Károly a Múzeum Antikvárium társtulajdonosa. A Múzeum Antikvárium páratlan aukciós anyaggal csábítja licitálásra a ritka történelmi és irodalmi emlékek gyűjtőit. A június 6-i árverésen például egy egészen különleges kéziratgyűjteménnyel, amelyben eddig még soha, sehol nem publikált versek, elbeszélések és levelek is kalapács alá kerülnek a 20…
  continue reading
 
Dobai Attila színész tizennégy éves korában érkezett Budapestre Erdőfüléből, egy kevesebb mint ezerfős erdélyi zsákfaluból. Színésznek tanult, énekel, fotózik és fest, és napjaink egyik felkapott TikTok sztárja is. Mindig a szereplést tartotta élete útjának, lételeme az emberek motiválása és megnevettetése, ebből meríti az energiáit. (Fotó: Forgács…
  continue reading
 
Balázs Andrea színésznő jön az életünk dolgaiba, hogy az elmúlt évadról és az előttünk álló nyár eseményeiről beszélgessünk. Jó kedélyű, energikus és fáradhatatlan. Imádja, amit csinál, és mindenbe száz százalékosan beleteszi magát. Nem szerepálmai vannak, hanem emberek, akikkel szeretne együtt dolgozni, játszani. Figyelmes és alázatos, hálás és go…
  continue reading
 
Uzonyi Nóra az életünk dolgai vendége, aki emberekkel foglalkozik, amióta csak az eszét tudja. Karate edzőként gyerekeket oktat, szövegíróként segít eligazodni a kommunikációs világban, gerinctrénerként azon van, hogy enyhítse mások fájdalmát. Most pedig egy új tevékenységgel szélesítette még tovább spektrumát: az esküvői fogadalmak és szülő köszön…
  continue reading
 
Balatoni József, avagy Jocó bácsi a nap embere, aki pedagógus, oktatási influenszer, és az ország töritanáraként ismertük meg jó pár éve. 2017-ben kiadott Kamaszharc című ifjúsági regényét nagyon szerették az olvasók, és éppen most készül belőle színpadi adaptáció. A darab az útkeresésről, a kamaszkor nehézségeiről, a felnőtt élet felismeréseiről i…
  continue reading
 
Dr. Farkas István Tamás, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke jön az életünk dolgaiba, akivel A mi sokszínű kertünk elnevezésű kampányt (https://www.facebook.com/groups/amisokszinukertunk) népszerűsítjük, melynek keretében igen hatékony természetbarát praktikákat és természetvédelmi programokat sajátíthatunk el. A kampányhoz bárki maga …
  continue reading
 
Marschall Norbert, a Marschall Entertainment vezetője a nap embere, aki a retró zene szakértője. Az elmúlt években soha nem látott zenei reneszánsznak lehetünk szem- és fültanúi, hiszen az 1980-as és '90-es évek dalai és előadói újra arénákat és stadionokat töltenek meg. De mi is a titka a retró zenének, mi mozgatja pontosan ezen időszak zenéjének …
  continue reading
 
Sólyom Brigitta pszichopedagógus, vezető-oktató alapozó terapeuta, NILD terapeuta, homloklebeny terapeuta, a Csodakapu Alapítvány szakmai vezetője jön az életünk dolgaiba, hogy megtudjunk mindent a homloklebeny terápiáról. Ez a módszer segít kialakítani, kibontani azokat a képességeket, készségeket, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyermekek az…
  continue reading
 
Szőke Nikoletta jazzénekesnő, szövegíró, dalszerző a nap embere, aki több mint két évtizede van jelen a hazai és a nemzetközi zenei életben. Zenész családba született, nem csoda, hogy titkon kicsi gyerekkora óta zárt ajtók mögött, a tükör előtt próbálgatva magát énekesnői karrierről álmodott. Aztán közgazdasági szakközépbe járt, ahol a szalagavatón…
  continue reading
 
Loading …

Quick Reference Guide