Go offline with the Player FM app!
S01EP28 – A 2020-as Magyar Nagydíj a kapukon belülről
Manage episode 267770446 series 2637361
Természetesen ezúttal is megválasztottuk a hétvége legjobbját, meglepetését és csalódását, s különdíjakat is kiosztottunk, de előtte alaposan kifaggattuk Sanyit, milyen volt a helyszínen átélni a 2020-as Magyar GP-t!
Roppant kevés újságíró van a világon, aki olyan élményekről számolhat be, mint Sanyi tette legfrissebb adásunkban: podcastünk belső sávban száguldó riportere a helyszínen élte át a 2020-as Magyar Nagydíjat, mi pedig alaposan kifaggattuk mindenről. Kiderül, milyen lehetőségei voltak a sajtó munkatársainak a hétvégén, milyen fogadások köttettek, hogyan és hol találkozott Sanyi Jean Todttal és hogyan került az FIA-elnök Salgótarjánba – csak hogy néhány témát említsünk.
Emellett persze a versenyt is kibeszéltük. A történelem legjobb csapata a Mercedes? Milyen lehet most Valtteri Bottasnak lenni? Honnan húzta elő Lance Stroll ezt a produkciót, és megtarthatja-e az állását? Ezúttal ki volt a hétvége csalódása? És kit illet a fair play-díj? No meg szóba kerül a Red Bull hajszárítóembere, és az is, hogyan sikerült Verstappen összetört Red Bulljából versenyautót varázsolni? Na jó, ez utóbbira mi sem tudjuk a választ...
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
Formula.hu
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Chapters
1. S01EP28 – A 2020-as Magyar Nagydíj a kapukon belülről (00:00:00)
2. Hamilton és Mercedes: ezt nagypapa korunkban is emlegetni fogjuk! (00:00:53)
3. Milyen volt a sajtóközpont a karantén-GP-n? (00:03:07)
4. Sanyi Jean Todttal is találkozott, akinek magyarországi rokonsága is van (00:07:05)
5. Megérkeztek-e a brit újságírók, akiket NEM vetettek tömlöcbe? (00:10:17)
6. Domboldalból, kempingből – honnan lestek be az emberek a Ringre? (00:15:52)
7. Érdemes más futamra is elutazni idén? Sanyi Belgiumba nem mehet! (00:18:55)
8. A hétvége embere: Nem lehetett nem őt választani (00:23:22)
9. Ez a Mercedes az összes versenyt megnyerheti (00:26:33)
10. A hétvége meglepetése: Teher alatt nő a Stroll! (00:30:51)
11. Honorary mention: Latifi megmutatta, miért van itt az F1-ben (00:34:50)
12. A hétvége csalódása: Most nem a Ferrari, egy másik patinás csapat... (00:37:16)
13. A hétvége pillanata: Arany Csavarkulcs-díjat a Red Bull-szerelőknek! (00:41:00)
14. "Ross Brawn zoknija" különdíjat érdemelnek a Haas stratégái (00:44:31)
15. A hétvége pusmorgása: Perez, Stroll, Haas, Vettel, Aston, Wolff, Hamilton (00:46:37)
16. A hétvége innovációja: A hajszárítóember! (00:51:51)
17. Fair play-díj: George Russell és Lando Norris (00:53:26)
18. Különleges himnusz Hilbert Péter barátunk keze által (00:55:31)
19. Salgótarjánban járt Jean Todt! (00:57:30)
20. Marquez drámájával indult a MotoGP (00:59:10)
21. KÖSZÖNET NEKTEK! (01:03:41)
308 episodes

Minden epizód
×Welcome to Player FM!
Player FM is scanning the web for high-quality podcasts for you to enjoy right now. It's the best podcast app and works on Android, iPhone, and the web. Signup to sync subscriptions across devices.