Go offline with the Player FM app!
“Elképesztő kincsekre bukkantunk a múltból, miközben építettük Budapest új közösségi terét” | Jászberényi Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 422575406 series 2886310
Jászberényi Gábor színművész az új közösségi alkotótér alapítója, aki társaival két kezével épített át a DANTE névre keresztelt budapesti kultúrhelyet. A DANTE független alkotóművészeknek és kulturális projekteknek ad otthont. Egy független alkotóművészekből álló színházi társulat és egyben civil szervezet. Alkotóik a színház, a film, a zene, a képzőművészet és a vizuális művészetek különféle képviselői. A Dante nem csupán egy színház és koncerthelyszín, hanem klubokkal és rendezvényhelyszínekkel is várja a látogatókat, ahol baráti beszélgetéseket is folytathatnak egy-egy sör mellett. Ennek lélektanáról beszélgettek a Sláger KULT-ban S. Miller Andrással.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
727 episodes

All episodes
×Welcome to Player FM!
Player FM is scanning the web for high-quality podcasts for you to enjoy right now. It's the best podcast app and works on Android, iPhone, and the web. Signup to sync subscriptions across devices.