2,745 subscribers
Go offline with the Player FM app!
Állatok a médiában – interjú Bóday Pállal, a Macskaárvaház Alapítvány elnökével (Media1, 2024.09.09.)
Manage episode 449809932 series 12293
Néhány hónappal ezelőtt hangosan bírálta a Macskaárvaház Alapítvány az egyik húsipari cég, a Master Good plakátjait és netes bannerjeit, amelyeken wellnessező baromik voltak láthatók, mielőtt levágták volna őket, és egy provokatív szlogen is olvasható volt a hirdetéseken. Az alapítvány felháborítónak találta a plakátokat és az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT) fellépését sürgette. Később a Párbeszéd a fogyasztóvédelmi- és a reklámtörvény módosítását kezdeményezte, hogy ilyen reklám még egyszer ne fordulhasson elő.
Bóday Pál szerint a húsipari lobbitól tartva nem számolt be többi médium az ügyről: attól tartottak, hogy reklámbevételektől esnek el. A Media1 podcastjában arról beszélgettünk, hogyan jelenik meg az állatvédelem témaköre a magyar médiában. Szóba került az említett húsipari cég is, és feltettük azt a kérdést is, hogy kaptak-e választ az ÖRT-től vagy a vállalkozástól.
A beszélgetésben előkerült az az ügy is, amikor a Rádió 1 népszerű reggeli műsorában, a Balázsékban a műsorvezető durva kijelentést tett a szomszédja kutyájára. Szóba kerültek a horgász-vadász tematikájú médiumok és az állatok reality-kben való jelenléte is.
Állatok és állatságok a médiában – a beszélgetés Bóday Pállal, a Macskaárvaház Alapítvány elnökével teljes egészében meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével, vagy akár le is tölthető.
https://vipcast.hu/wp-content/2024/11/media1_2024_09_09_boday_pal_macskaarvahaz_allatvedelem.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
(A felvétel szeptember 8-án készült, és a Media1 rádióműsorában szeptember 9-én volt hallható.)
Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:- Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
- Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
- Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
- Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
- Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
- Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
- Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
- Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
- Radio-B (online rádió)
- Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
- Radio N Café (online)
- Pannónia Rádió (online)
- Menő Rádió (online)
336 episodes

All episodes
×

1 Van-e félnivalója a Televíziós Újságírók Díjának? Vendégünk volt Kenderessy Szabolcs, a díj alapítója 41:04

1 Puzsér-ügy, Nagy Ervin vs. RTL és más médiaügyek – Zimon Andrással beszélgettünk (Media1, 2025.02.24.) 47:47

1 Zimon András újságíró a magyar médiaviszonyokról, a megszűnt Frisshírekről és a Magyar Közöny címmel induló műsoráról 47:43

1 Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann 48:19

1 Alfa-generáció – Vendégünk volt Trunk Tamás (Media1, 2025.01.06.) 43:48

1 E-kereskedelem trendek és kihívások – Interjú Zabari Istvánnal, az Ecommerce Hungary elnökével 50:07

1 Ki vele! Vendégünk volt Krajnyik Cintia és Csepelyi Adrienn, a Viasat3 talkshowjának két műsorvezetője 46:30

1 Orbánt is többször küldtem el már a p****ba – Hont Andrással beszélgettünk az Ötmédiáról, Magyar Péterről és a selyemmajmozásról (Media1, 2024.12.23.) 41:07

1 „Sokszor elérzékenyültem” – Interjú Vadon Jani műsorvezetővel és dr. Sós Endre főállatorvossal (Media1) 45:25

1 Állatok a médiában – interjú Bóday Pállal, a Macskaárvaház Alapítvány elnökével (Media1, 2024.09.09.) 46:27

1 Media1-interjú Osváth Zsolttal, az Őszinte leszek és a ZSHOW time műsorvezetőjével (2024.10.22.) 52:32

1 Vendégünk volt Szabó Stein Imre, az RTL egykori kommunikációs igazgatója (Media1, 2024.11.04.) 48:22

1 A Kráss content csapata újabb projektekbe kezdett – interjú Márky Anna és Gabnay Máté kreatív producerekkel 40:46

1 Ez nem a hablatyolás művészete | Kadarkai Endre a Media1-ben (2024.09.30) 47:00

1 A Mi Hazánk megrongálta az ARC kiállítást – vendégünk Bakos Gábor (Media1, 2024.10.07.) 50:58
Welcome to Player FM!
Player FM is scanning the web for high-quality podcasts for you to enjoy right now. It's the best podcast app and works on Android, iPhone, and the web. Signup to sync subscriptions across devices.